Cégismertető

    autórugó-gyártás

Cégünk az egyik legrégebbi, folyamatosan működő családi vállalkozás. A tevékenységet dédapánk 1888-ban Budapesten kezdte. Később visszaköltözött Székesfehérvárra, ahol már fiával közösen dolgoztak. 1920-ban nagyapánk vette át az ipart. Átköltözött egy új telephelyre ahol a hagyományos kovács munkák, mint például a lópatkolás mellett már lovaskocsik, gépjárművek laprugóit is gyártotta, javította. 1963-tól édesapánk vezeti a vállalkozást.

Ebben az időben már egyre inkább előtérbe kerül a laprugó javítás, bár hagyományos kovácsolás is folyik. Ő készíti el a Mészeg hegyen lévő Doni Emlékkápolna kovácsoltvas kapuját. A 80-as évek közepétől belefog a spirálrugó gyártásba. Kezdetben vasúti kocsikhoz gyártanak melegen hajtott rugókat, később szélesedik a termék skála húzó,-nyomó,-forgató,-idom és tányérrugókkal.

2014 novembere óta új telephelyünkön várjuk kedves ügyfeleinket.

  • hagyomány
  • megbízhatóság
  • szakértelem
scroll up